Cserelapi (Cserealjai református ifjúsági havilap)

"Az ajándékozó bővelkedik,és aki mást felüdít, maga is felüdül."
/Példabeszédek 11, 25/

2011. május 23., hétfő

Meghívó

V. IKE – EmberHalásznapok

Sáromberke, 2011.júl. 14-17.

Meghívó

Kedves fiatalok, tisztelt lelkipásztor!

Szeretettel meghívunk benneteket az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő IKE-EmberHalásznapokra. A rendezvényre, július 14-17 között kerül sor Sáromberkén. Azon fiatalok jelentkezését várjuk, akik tagjai valamelyik gyülekezet ifis csoportjának. A rendezvény fő célja nem annyira a halászás, mint inkább a Marosvásárhelyen és környékén élő és tevékenykedő ifjúsági csoportok megismerése, baráti kapcsolatok kialakítása és az evangélizáció. S majd a tábor lejárta után szeretnénk, ha az egymás közösségébe való ellátogatás révén továbbmélyülne és továbbfejlődne a halásznapokon már kialakult egymás és Istenhez való tartozás tudata.

Az indulás csütörtök reggel lesz, akiknek kedvük és bátorságuk illetve kerékpárjuk van, azokkal, kerékpárokkal indulnánk a helyszín fele. A táv körülbelül 15 kilométer. A többiek vonattal indulnának. Mindkét csoportot táborfelelős fogja irányítani.

Rövid programismertetés:- halászverseny, túrázás, előadások, csoportdinamikai játékok, bibliaismereti vetélkedő, túlélő verseny, sport (foci, röplabda, kosárlabda, tollas, bicikli), tábortűz, evangélizáció, ifjúsági istentisztelet

A részvételi szándékotokat jelezzétek legkésőbb július 7-ig az ember_halasz@yahoo.com e-mail címen vagy a 0743776996 telefonszámon. Mellékeljétek csapatotok névsorát és a halászversenyen való részvételi szándékotokat, nevezzétek meg csapatvezetőtöket, valamint adjátok meg az elérhetőségét (telefonszám, e-mail cím). Hozzatok magatokkal hálózsákot, halászbotot (akinek szüksége lesz rá) és sátrat. A benevezési díj 35 RON, amely tartalmazza a program ideje alatt az ellátás költségeit, a vetélkedőkön való részvételt és a tó használati díját. A benevezett csoportok július 10-ig kézhez kapják a részletes programot.

!!! FONTOS: A rendezvény lefolyása alatt alkoholt fogyasztani, illetve dohányozni szigorúan tilos, hisz jelszavunk: ”Ép testben, ép lélek!”

Szeretettel várunk mindenkit!

Kérjük tisztelettel a lelkipásztor urat, hogy szíveskedjék népszerűsíteni a programot a gyülekezet ifjúsági csoportja körében. Áldást kívánva életére és szolgálatára.

Marosvásárhely, 2011, május 29.

Tisztelettel:

Kötő Ferencz - Barna

Programfelelős

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése