„Szemtelen” világ
A szem a lélek tükre – mondjuk és halljuk sokszor ezt a szólást. Amikor gyalogosként közlekedek az utcán, eljátszadozom magammal és az emberekkel úgy, hogy utam során mindig a tekinteteket lesem, keresem a szemkontaktust a velem szembejövő emberekkel. Múlt csütörtökön rekordot döntöttem: egy 40 perces sétám során csupán 3 emberrel találkoztam tekintetben. Egyik rám is mosolygott, de ez akkor is kudarc és egyre nagyobb.
Ez csak egy „játék”, de az élő kommunikációs helyzetekben igen nagy szerepet tulajdonítanak a szemnek, a szemkontaktusnak.
A tekintet irányának és tartalmának jelzésértéke van, a tekintettel való kommunikáció többnyire ösztönös, de lehet szándékos is, amikor például a karmester csak a tekintetével vezényel egy zenekart. Kétszemélyes kapcsolatban, - lehet az akár egy találkozás is, vagy hosszabb eltöltött idő a másik emberrel – a személyek kb. 60%-ban néznek egymásra, ebből 30%-ban találkozik tekintetük. Kutatások szerint a kék szeműek félénkebbek, gyakrabban sütik le a szemüket, mint a barna – vagy sötétebb – szeműek, az íriszben lévő melaninpigment mennyisége miatt, ami meghatározza a szem színét és befolyásolja személyiségünket is bizonyos mértékben.
Talán ez a magyarázat a „játékomban” ért kudarcokra. Talán mások is játszották már ezt a játékot, és elment a kedvük, szembesülve a szinte robotoknak tűnő járókelőkkel, és most azért sütik le a fejüket. Vagy csak sietnek, és lesütött szemük előtt lebeg az a láthatatlan cél, amiért loholnak, persze nehéz levenni róla a tekintetüket, nehogy még a végén elszaladjon vagy eltűnjön. Esetleg egyre több ember születik kék szemekkel, vagy alakul át kék szeművé, és ez a szemszín a DNS-ükbe írta a „lesütött fej szabályát”.
Én nem tudom, de nekem is kékek a szemeim.
Molnárka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése