Cserelapi (Cserealjai református ifjúsági havilap)

"Az ajándékozó bővelkedik,és aki mást felüdít, maga is felüdül."
/Példabeszédek 11, 25/

2011. február 17., csütörtök

Munkatárs


Be kell mutatkozni. Érdekes dolog ez, mert nem lehet tudni, kinek és hogyan. Amikor egy ismeretlen embernek mutatkozom be, általában kézfogással köszöntöm, elmondom a nevem és azt, hogy „örvendek”.

Nos, Molnár Beáta vagyok, Molnárkának vagy Beának szólítanak, örvendek.

A kézfogás: kézfejem elég kicsi, általában hideg. Karom kb. akkora, hogy belefér egy átlag-blúz ujjába. Tekintetem egyenesen a másik félre szegeződik, és belenézve, ő azt gondol, amit akar. Mosolyogni ilyenkor is csak akkor szoktam, ha éppen természetes késztetést érzek rá. A következő fázis az általános tudnivalók ismertetése, mintha az adná a keretet majd a tartalomnak.

Az én tartalmam keretei a következők: egyetemista vagyok, Vásárhelyen lakom, kedvenc évszakom a tél, és nem szeretem a tavaszt (stb.). A Cserelapiba egy éve írogatok. Ez volt az első lap, amibe megjelent valami általam írt gondolatfuttatás. Jó együttműködni a többiekkel, s kicsit adni az olvasóknak is magamból. Szeretem azt az érzést, amikor leülök egy darab tiszta lap fölé és azt érzem, hogy most bármi történhet. Általában minden írásom így születik, azok is, amelyek olvashatók a Cserelapiban, és azok is, amelyek nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése